Az esetek nagy részben az állampolgárok jogairól, és azok indokolatlan csorbításának helytelenségéről szoktam írni, amely elveket továbbra is fontosnak tartok. Mégis nagyon szükségesnek érzem leszögezni, hogy az alapvető szabadságjogok felelősséggel is járnak. Csak úgy van értelme a szabadságjogoknak, ha azzal együtt a saját egyéni életünk döntéseiben is felelősséget, sőt kötelezettségeket is vállalunk, és nem mástól (az államtól, a munkáltatótól, bérbeadótól) várjuk mindig a megoldást.
A jog és a felelősség ugyanannak a társadalmi vagy egyéni létnek két oldala, melyek egymást kiegészítik, egymás nélkül értelmezhetetlenek.
A koronavírus okozta világszerte érvényesülő válsághelyzet mindenkinek kihívást jelent, mindenkitől részben alkalmazkodást, rugalmasságot, részben türelmet és toleranciát követel a szokásosnál jobban. Az együttélés szabályait máskor is be kell tartani, máskor sem kell indokolatlan módon és mértékben beavatkozni az egyének életébe és jogaiba, most viszont különösen fontos ez.
A rendkívüli helyzet (szándékosan nem csak a jogi fogalomra gondolok) olyan intézkedéseket követel, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva, így biztosan nem is könnyű sem alkalmazni, sem az abból fakadó károkat elszenvedni. Mégsem csak kizárólag az állam, és a munkáltatók dolga és felelőssége, hogy ezeknek a károknak az enyhítéséért tegyen valamit. A kárenyhítés fogalma régóta ismert a jogban, és azt jelenti, hogy a károsult maga is köteles minimalizálni az őt érő sérelmeket, még akkor is, ha nem tehet a kialakult helyzetről.
Magyarország Alaptörvénye az alapvető rendelkezéseket követően ilyen cím alatt rendezi jogainkat:
SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG.
A törvény természetesen a társadalmi együttélés kereteit adja meg, egyfelől a jogok, másfelől a kötelezettségek oldaláról. A kötelezettséget terén persze inkább az olyanokról lehet szó, mint az adófizetés, az esetleges katonai szolgálat, a különleges helyzetekben érvényesülő polgári védelmi szolgálat, a jogszabályok betartása, a munka, mások jogainak tiszteletben tartása stb.
A különleges veszélyhelyzetben van ugyanakkor egy másodlagos – vagy talán éppen elsődleges – egyéni, állampolgári felelősség abban, hogy a lehetséges károkat enyhítsük, és ezzel járuljunk hozzá ahhoz, hogy a saját veszteségeink és az államra háruló teher is kisebb legyen. Ezzel hosszabb távon az egész társadalomnak segítünk, hiszen az állam is csak abból tud főzni, amit mi összedobunk. Ez mindannyiunk egyéni és közösségi felelőssége is. A szabadságjogokért csak akkor lehet szót emelni, ha azzal egyidejűleg meg tudjuk mutatni, hogy képesek vagyunk magunktól is megtenni a szükséges lépéseket, lehetőségeink keretein belül felelősséget tudunk vállalni magunkért.
Az első, amit tehetünk, hogy valóban komolyan vesszük a védekezést, valamint a többi állam rossz tapasztalataiból leszűrjük a tanulságot, azaz tartózkodunk a tömeges programoktól. A vásárlás terén például érdemes odafigyelni, hogy elegendő, ha családonként egy ember intézi. Ezzel védjük magunkat is, csökkentjük az emberek számát a boltokban, és hozzásegítjük az eladókat is a veszély elkerüléséhez. Tartsuk egymástól valóban a távolságot, és ne fogdossuk végig az árukészletet.
Ugyanakkor figyeljünk oda a környezetünkre, kérdezzük meg a család többi tagját, hogy szükségük van-e bármire, különösen az idősebb rokonok esetében. Az nem elegendő, hogy folyamatosan kritizáljuk a nyugdíjasokat, hogy miért mennek ki az utcára, miért vásárolnak stb. Kérdezzük meg őket, hogy van-e bárki, aki segíthetne nekik, és ha nincs akkor oldjuk meg, segítsünk nekik.
A másik fontos, a gazdasági károk enyhítése: a home-office (otthoni munka) nem szabadság!
Sokakat érint, hogy a munkáltatója elrendelte az otthoni munkát. Az még a szerencsésebb eset, ha erre van lehetőség, és nem szűnnek meg a munkahelyek. Ez utóbbiról majd később. Azt látjuk azonban, hogy sokan az otthoni munkát egyfajta szabadságként élik meg, és úgy járnak kelnek a bevásárló helyeken, Duna-parton, balatoni nyaralóba mintha vasárnap volna.
NEM! A home-office is munka, ellenőrizhető, és beleszámít a munkaidőbe, fizetés jár érte. Szóval annak érdekében, hogy a járvány miatti gazdasági károk minimálisak legyenek, éppen azzal tehetünk a legtöbbet, ha a saját területünkön, munkánkban a lehető legjobban elvégezzük, amit otthonról lehet. Az is biztos, hogy sokaknak teljesen új kihívást jelent, hogy otthon maradva is fegyelmezetten dolgozzanak, de mégis ki kell próbálni. Gyakorolni kell. Nem annyira nehéz, és a legtöbb munkáltató az eszközöket is biztosítja hozzá.
Tisztában vagyok vele, hogy nem minden munkakör olyan, amit el lehet végezni otthonról, ezért vannak olyan emberek, akiknek hirtelen felszabadul sok idejük, rosszabb esetben megszűnnek a megrendeléseik, még rosszabb esetben megszűnik a munkaviszonyuk.
Azoknak, akiknek nem szűnt meg a munkaviszonyuk, de mégis otthon rekedtek munka nélkül, szerencséjük van, és hatalmas felelősségük is, hogy ezt az időt hasznosan töltsék. Akik kisebb gyerekekkel vannak otthon, alapvetően akad tennivaló bőségesen, de akiknek valóban felszabadul a kapacitásuk pár dologgal tehetnek azért, hogy jobban átvészelje a világ a válságot, és ne álljon le az élet teljesen. Például azzal, ha önkéntesen segít a környezetében élő idős embereknek bevásárolni, kutyát sétáltatni, stb. Ha a környezetében nincs ilyen ember, az önkormányzatok folyamatosan keresnek önkénteseket, hogy az ételek kihordásában vagy más tevékenységben segíthessenek az idős, vagy egyéb okból ellátásra szorulóknak.
Ha önkénteskedni nincs kedve az embernek, de felszabadult idejét hasznosan kívánja eltölteni, akkor a régóta halogatott terveket váltsa valóra, olvassa el a polcokon gyülekező könyveket, kezdje el a nyelvtanulást (vannak nagyon könnyen elérhető online tananyagok), tanuljon meg főzni, vagy bármit, amit távoktatásban lehetséges. A védekezéssel kapcsolatban sok olyan feladat is felszínre került, amelyre eddig nem volt szükség, vagy nem ebben a formában. Ezekről lehet érdeklődni különböző szervezeteknél, tegyük meg.
Amennyiben valakinek nem szűnt meg egyik napról a másikra a munkája és a jövedelme, akkor ő maga sem kell, hogy éljen azzal a lehetőséggel, hogy a bérleti díjat, vagy a hiteltörlesztést (amire most haladékot lehet kérni a bankoktól) ne fizesse. Ezeket a tartozásokat ugyanis előbb vagy utóbb mindenképpen ki kell fizetni, teljesen nem mentesülhetünk. A korábban igénybe vett szolgáltatásokat, amelyeket lehet személyes kontaktus nélkül, azokat továbbra is vegye igénybe. Ha van edzője, vagy nyelvtanára egyeztessen a táv-lehetőségekről és fizessen neki munkadíjat. Az ilyen esetekkel azt a vállalkozói kört, akik az egyedi megrendeléseikből élnek, segíteni lehet abban, hogy ők se járjanak a szükségesnél rosszabbul. Ezzel meg lehet akadályozni, vagy legalább is csökkenteni a körbe-tartozásokat, a nagyon elmélyülő válságot. Ugyanakkor nyilván a szokásainkon is szükséges lesz változtatni, racionálisabban kell élnünk, amely egyúttal fenntarthatóbbá is válhat. Ezeket a döntéseket se mástól várjuk.
A gazdasági csőd elkerüléséhez mindannyiunknak a felelős és önálló döntésére van szükség,
nem kizárólag arra, hogy az állam pótolja a bevételeinket, hanem hogy magunk is tegyünk meg mindent. Természetesen az is szükséges mindehhez, hogy a munkaáltatók, bérbeadók stb szintén gondoljanak a hosszabb távú következményekre is, ne mondjanak fel azonnal a szerződő partnereiknek. Sok olyan vállalkozás van, amelyik megengedheti magának, hogy megtartsa a dolgozóit, és erre most a 2020. március 18-án megjelent 47/2020 (III.18.) Kormányrendelet lehetőséget is ad, abban a formában, hogy a Munka Törvénykönyvében meghatározott rendelkezésektől eltérő megállapodások születhetnek akár a munkavégzés helye, akár a munkaidő vonatkozásában. Hasonlóan létezik sok olyan szállásadó, bérbeadó, aki megteheti, hogy fizetési haladékot enged a bérlőjének, talán nem csak azokban az ágazatokban, ahol egyébként is felmondási oratóriumot hirdetett az említett rendelet. Csak együttműködés kell, és az, hogy a hirtelen adódó nehézségekre ne az legyen a válasz, hogy mentesüljünk minden kötelezettség alól, és valaki továbbra is biztosítsa a korábbi életszínvonalunkat.
Tisztában vagyok azzal, hogy sok olyan ember van, akinek nem ennyire szabad döntésén alapul a kényszer-szünet és annak felhasználása. De abban biztos vagyok, hogy a rendkívüli állapot nem arra szolgál, hogy tömegesen menjünk a balatoni nyaralóba, még akkor sem, ha egyre jobb idő van, és csábít, hogy csak ücsörögjünk a parton. Az önkéntesen vállalt karantén némi magyarázatot adhat, ugyanakkor vélhetően sok esetben nem erről van szó.
Azzal is tisztában vagyok, hogy valóban nagyon sokan veszítik el az állásukat, és nem tehetik meg, hogy a pénzbe kerülő szolgáltatásokat a továbbiakban is igénybe vegyék, de egyéni szinten még nekik is van lehetőségük felelős döntéseket hozni.
