Külföldi ügyfél (nevezzük Robertnek) balatoni ingatlant kíván vásárolni. Keresett jó néhány házat, különböző településeken, különböző fórumokon, megnézett közel kétszázat. Egyik alkalommal egy „ingatlanos” segítségével, egy településen belül megtekintett 3-4 nyaralót, amelyek azonban nem nyerték el a tetszését. Utolsó lehetőségként felajánlotta az ingatlanos, hogy tud egyet a szomszéd faluban, menjenek el megnézni. Robert gyanútlanul, és örülve a lehetőségnek, élt vele, és együtt útnak indultak. Kiderült erről, hogy egy olyan ház, amelyet Robert és felesége korábban már megjelöltek maguknak a Jófogás.hu-n, csak még személyesen nem jutottak el oda. Ugyanakkor ez az az ingatlan, amelyet meg kívánnak vásárolni. Amikor beszélgetésbe elegyedtek a tulajjal, kiderült, hogy az ingatlanos egyúttal ügyvéd is. A továbbiakban nevezzük dr. Álkollégának, mivel a viselkedése alapján nem érzem, hogy valódi kolléga volna.
Robert jelezte a számára, hogy nincs szüksége rá, mert van „családi” ügyvédje.
Az dr. Álkolléga ezen a ponton teljesen kikelt magából, hogy mit képzelnek magukról az ügyfelek, hogy másik ügyvéddel kívánják a szerződést megkötni, és minősíthetetlen hangon kezdett velük beszélni, munkadíjat követelni tőlük. Ők nem kívántak fizetni, tekintve, hogy korábban szó sem volt erről, nem tisztázták előre a feltételeket, nem írtak alá semmilyen megbízási szerződést. Roberték abban a tudatban voltak, hogy mint hazájukban, itt is az eladó az ingatlanközvetítő megbízója, így ő fizeti a munkadíjat is. A korábbi alkalmakkor sem kért tőlük munkadíjat egyik ingatlanos munkatárs sem. Utóbb kiderült, hogy dr. Álkollégának eladótól sem volt erre az ingatlanra megbízása, valójában ő is a Jófogás.hu-n látta, gondolta bepróbálkozik. Az eladó későbbi beszámolója szerint álkolléga a bemutatkozásnál sem közölte, hogy milyen minőségben kíséri Robertékat, ezért ő udvariasságból nem firtatta. Ugyanakkor folyamatosan fotózva, menet közben „térképezte” fel az ingatlant, így nem csodálkoznék rajta, ha már a saját kínálatában is szerepelnének a képek. Eladó azt is elmondta utóbb, hogy kifelé menet a kapuban még visszaszólt dr. Álkolléga, hogy …
„Nehogy engedjen a vételárból, hisz ezek külföldiek, van pénzük!”
Így kezdődött el az, amin feltehetően sok tapasztaltabb kolléga már nem lepődik meg, nekem azonban még új helyzet. Az ügyvéd elkezdte Robertet e-mailen fenyegetni, zaklatni, szidalmazni a lehető legprimitívebb, legtrágárabb stílusban.
És ami még ennél is felháborítóbb, hogy „ál-cigányokat” küldött rájuk! Azaz megpróbálta elhitetni Roberttel, hogy a helyi roma vagány csávók, majd jól meg fogják verni, és veszélyben lesz, ha megveszi az ingatlant. Egy „Lakatos” (a nevet szándékosan megváltoztattam, de gyakori roma vezetéknéven) jelentkezett a másik fenyegető, aki még fényképeket is csatolt a mondanivalójához, erős testalkatú romákat ábrázoló képeket. A levél stílusa szándékosan a tanulatlan, műveletlen, tájszólásos, erőszakos ember benyomását kívánta kelteni, és a …
„szétba…om az anyádat”, a „fa…t a se…be dugom!” a „rád gyújtom a házat”
… és hasonló mondanivalókat tartalmazott. Egy alkalommal a Robertnek küldött leveléhez egy hímtagot ábrázoló képet is csatolt, csak hogy, ha eddig nem értette volna, akkor mostanra leessen a tantusz, hogy ő bizony komoly férfiember, aki nem riad vissza semmitől. A fenyegetőzésekkel azt a látszatot próbálta kelteni, hogy helyi cigányok fogják kicsinálni az ügyfeleket, amivel természetesen a cigányságot is mélyen megsértette, és az ellenük amúgy is meglévő előítéletet erősítette, holott jelen eseményekhez a roma közösségnek semmi köze nem volt.
Roberték erősen elbizonytalanodtak, és megfordult a fejükben, hogy az adásvételtől elállnak, amelyre jó szívvel nem mondhattam, hogy ne tegyék.
..........
Írtam egy békés hangvételű, kulturáltan megfogalmazott felszólítást az ügyvéd „úrnak”, hogy legyen szíves békén hagyni az ügyfeleimet, mert semmilyen jogviszony közöttük nem keletkezett, amely alapján bármivel is tartoznának. Azt is jeleztem, hogy amennyiben ő másképp gondolja, és érdemi jogi érvekkel tudja alátámasztani – az egyébként konkrétan meg nem jelölt igényét – úgy van miről beszélnünk, egyeztetünk, a hogyan tovább-ról. Azt mindenesetre visszautasítottam, hogy ilyen minden képzeletet alulmúlóan primitív stílusban kommunikáljon bárkivel ügyvédként, még abban az esetben is, ha igaza volna. Csak hab a tortán, hogy ügyfelek szerint teljesen ápolatlanul, mosdatlanul, szakadt ruhában jelent meg az ügyvéd.
Azt követően, hogy dr. Álkollégának írtam, „Lakatos” elkezdett engem is zaklatni, fenyegetni. Az én személyemről ugyanakkor csak az álkollégán keresztül szerezhettek tudomást Lakatosék, így nagyon nem volt nehéz kitalálni, hogy ki és miért áll a fenyegetések mögött.
Valódi kollégám, dr. Kéri Tamás javaslatára írtam „Lakatoséknak” egy utolsó figyelmeztetésnek szánt e-mailt, melyben a „Tisztelt Ügyvéd úr!” megszólítással jeleztem, hogy úgy vélem kizárólag az álkolléga áll a fenyegetések mögött, és nincsenek semmilyen helyi romák a dologban. A „Lakatoséktól” érkező levelek ugyanis, Roberték tájékoztatása szerint vélhetően ugyanarról a számítógépről jöttek, mint az álkolléga emailjei.
Amennyiben tovább zaklatja Robertet vagy engem, meg fogom tenni a hivatalos feljelentést, és a kamarai bejelentést is. Az ilyen „ügyvéd” ugyanis az egész szakmát lejáratja, és ezáltal minden egyes ügyvédnek, valamint közvetve ügyfelének is árt. Túl azon, hogy egy külföldi ember szemében még az országról is olyan negatív képet rajzol, amely szégyenletes mindannyiunk számára. Természetesen Robert jogi képviseletét az igazi kolléga el fogja látni a büntetőeljárásban, amennyiben szükség lesz rá.
Bármennyire fontos is a kollegialitás, bármennyire védeni kívánjuk a mundér becsületét, mégis létezik az a szint, amely alá nem süllyedhetünk, és amelyet a saját, valamint ügyfeleink belénk vetett bizalmának érdekében nem tűrhetünk el.
