Nem a sorozatgyilkosokat védjük, és nincs szó milliókról. Ahhoz, hogy megértsük, hogy miről szól a „börtönbiznisz”-ként elhíresült szófordulat, néhány alapvetést végig kell gondolni.
1. Bárkiből lehet bűnöző!
Most sokat felkapják a fejüket, és azt ismételgetik, hogy „Én biztosan nem, én törvénytisztelő ember vagyok, normális életet élek, senkit nem gyilkolok meg stb, stb stb.”
Mindez kiindulópontként igaz. Csakhogy néhány nagyon fontos körülményt nem szabad elfelejteni. Nem csak a hidegvérű, előre megfontolt szándékból, különös kegyetlenségből, nyereségvágyból, aljas indokból embert ölő elkövetők a bűnözők. Bűnös az is, aki ittasan vezet, és balesetet okoz. Ne adj’ Isten halálosat.
Kivel ne fordulhatna elő, hogy egy családi tragédia, vagy egy különösen bosszantó élethelyzet miatt kicsit felönt a garatra? Hányszor hallja az ember védőként utána, hogy „de hát csak két sarokra kellett mennem az autóval!” Miért pont akkor történne baleset? Akkor történik. És történetesen valaki élete végéig tartó maradandó fogyatékosságot szenved mert például eltörik a gerince. Ezt tehát egy járművezetés ittas állapotban bűncselekmény lesz, annak súlyosabban minősülő esete a következmények miatt. Büntetési tétel: 1-5 évig terjedő, halálos következmény esetén 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
Vagy vegyük azt az esetet, amikor egy autószerelő műhelyben nem teljesen jól húzza meg a szerelő a csavart, és ezért az úton kiesik a kerék, balesetet okozva. Ha a balesetben meghal valaki, akkor foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés lesz a bűncselekmény. Büntetési tétel: 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.
Léteznek olyan esetek, amikor az elkövető az ellene éveken át elkövetett szexuális kényszerítést, bántalmazást torolja meg egy felindultabb alkalom során. Ugye érezzük, hogy mennyire fals annyival elintézni, hogy ő is megérdemli a börtönt, minek bűnözött? (Hangsúlyozom, hogy nem állítom, hogy a bűnelkövetés a jó és választandó módja a minket ért sérelmek megszüntetésének. Az elkövetésre azonban magyarázatot adnak az előzmények, és vannak olyan bűncselekmények, amelyeknek az elhatárolása például a jogos védelmi helyzettől, meglehetősen nehéz.)
Sok kisgyermekes szülőt érinthet továbbá, ha egyetlen percre nem figyel oda a gyermekre, mert épp az odaégni készülő bébipapit próbálja menedzselni, és a csemete éppen akkor látja elérkezettnek az időt arra, hogy kibújjon a kerítésen, vagy bármely más – az otthonunkban teljesen természetesen megtalálható – megszámlálhatatlan veszélyforrás egyikét kipróbálja. Ilyenkor könnyen találhatja magát a szülő előzetes letartóztatásban kiskorú veszélyeztetése miatt. Igen, börtönben!
Az elmúlt években sok szempontból szigorodtak a büntető szabályok, így például a csekély mennyiségű kábítószer fogyasztása is már bűncselekmény. Nem állítom, hogy a fenti példák mindegyike esetén ténylegesen börtönbe is kerül az elkövető, de fontos tudni, hogy a bűncselekmények skálája elég széles, azaz nem csak az erőszakos gyilkosokról és pedofilekről beszélünk.
A kiragadott esetek mindössze arra mutatnak rá, hogy bárkiből válhat egy pillanat alatt „bűnöző” egy rosszul meghozott döntés következtében. Ezért a társadalmat nem lehet kettészakítani a bűnösök, és „mi, normális emberek” határvonala mentén. A bűnözőt ugyanis arról lehet megismerni, hogy pont olyan ember, mint bárki más.
2. A bűnös is ember
A védőügyvéd nem a bűnt és a bűnelkövető személyét védi. Illetve ez utóbbit is csak annyiban, hogy azt hivatott a védő elérni, hogy csak a ténylegesen elkövetett bűnökért, a törvényes eljárás keretében, legfeljebb akkora büntetést kapjon, mint amekkorát megérdemel. Ezt az elvet ma már nagyon sok nemzetközi és – FONTOS! – hazai jogszabály is garantálja, éppen azért, mert a felvilágosodás egyik hatalmas eredményeként a nyugati civilizáció ráébredt arra, hogy az emberi élet és annak méltósága olyan egyedi érték, amely megismételhetetlen és pótolhatatlan. Ezáltal korlátozhatatlan, még háborús és egyéb rendkívüli helyzetekben is. És ugyanúgy kiterjed a bűnös emberre is.
3. Valójában milyenek a börtönviszonyok?
A börtönbizniszként elhíresült kártalanítási eljárások arról szólnak, hogy a büntetésvégrehajtás során, amennyiben a hazai (a jelenlegi kormány által elfogadott, és 2017. január 1-jétől hatályos) törvényekben meghatározott körülményeket nem biztosítják, úgy az embertelen bánásmódnak minősül, amelyért kártalanítás jár. Hangsúlyozom, hogy azzal, hogy nem biztosítja az állam a saját törvényeibe foglalt minimum elvárásoknak megfelelő elhelyezést és bánásmódot, azzal a jogtalanság talaján áll, jogsértést követ el. Erre nem az a megfelelő válasz, hogy elveszi a lehetőséget a jogorvoslat vagy annak végrehajtása elől, hanem az, hogy megszünteti a jogszerűtlen helyzetet. A jogszabály előírja, hogy minden fogvatartott számára biztosítani kell a megfelelő életteret, ami négy négyzetméter alapterület, és legalább 6 köbméter légtér. Ez nagyjából annyi területet jelent, hogy ha egy nagyobb testalkatú ember kitárja a karjait, és körbefordul, ekkora területet foglal el. Beláthatjuk, hogy ez messze áll a luxustól, de az állam még ezt a területet sem biztosítja a fogvatartottak számára, hiszen az alapterület számításakor nem veszik figyelembe sem az ágy, sem asztal, vagy a stoki méretét.
Az is kötelezettség, hogy megfelelő mennyiségű természetes fényhez hozzájussanak az érintettek. A miniszterelnök persze gúnyolódhat azon, hogy az elítéltek arra panaszkodnak, hogy a börtönbe nem süt be a nap, de valójában ez jelentős ferdítése a tényleges állapotoknak. Egyrészt azért, mert a fényviszonyokat csak a megfelelő élettér hiánya esetén lehet további hátrányként értékelni, azaz önmagában nem lehet kártalanítás alapja. Másrészt gondoljunk csak bele, hogyan élnénk meg azt, ha hónapokig egyáltalán nem láthatnánk természetes fényt, csak a pislákoló és halvány neont? A börtönök nagy részében a túlzsúfoltság (nagyjából 140 %-os kihasználtság) együtt jár a friss levegő és a természetes fény szinte teljes hiányával. Azzal, hogy az emberek gyakorlatilag egymás nyakán lógnak, az esetek többségében a WC sem ajtóval, csupán egy függönnyel van elválasztva a „szobától”. Fürödni hetente egyszer, nagyjából öt perc időtartamban lehet, sokszor hideg vízben. A cellákban elszaporodnak az ágyi poloskák, a tetvek és egyéb kártékony rovarok, amelyek szétcsípkedik az embereket. Az egészségügyi ellátás gyatra, sokszor a megfelelő és bizonyítottan szükséges gyógyszereket, vagy egyéb ellátást sem kapják meg a fogvatartottak.
Könnyen belátható, hogy ez a túlzsúfoltság agresszivitást válthat ki még azokból is, akik alapvetően nem hajlamosak erre, és nem is feltétlenül erőszakos bűncselekmény miatt tartózkodnak ott.
Ismét a fülembe cseng, hogy „jó, de nem kell bűnözni, és akkor nem kerül oda az ember!” A fent említett példák jól megvilágítják, hogy bűncselekmények és bűnösök között is sokféle létezik. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy éppen azok a legsúlyosabb bűnelkövetők, akik agresszív és erőszakos cselekmények miatt ülnek, tipikusan éppen elkülönített, szigorúbb őrizetet lehetővé tevő cellákban vannak. Ugyanakkor még az erőszakos bűnelkövetők is jogosultak az emberi bánásmódra, az emberi méltóságot az ő esetükben sem lehet figyelmen kívül hagyni.
De nagyon fontos kiemelni, hogy nem csak olyanok ülnek börtönben, akik jogerős ítélettel elbírált szabadságvesztésüket töltik, hanem bizony előfordul, a mégoly kifinomult jogrendszerrel bíró Magyarországon is, hogy valaki ártatlanul ül börtönben évekig. Gondoljunk csak a Prisztás-gyilkosságra, vagy a Balla Irma-ügyre, hogy csak a közelmúltból idézzek eseteket. Továbbá viszonylag sokan vannak még mindig úgy büntetésvégrehajtási intézményben, hogy jogerős marasztaló ítélet nincs ellenük. Ezt a korábbi nevén előzetes letartóztatást is a viszonylag szigorú körülményeket jelentő börtönökben foganatosítják, ugyanolyan túlzsúfolt cellákban, mint ahol a tényleges elítélteket.
4. A börtön egyik célja a bűnelkövető visszailleszkedése
A büntetés maga a szabadságvesztés, és nem az, hogy annak időtartamát embertelen, megalázó helyzetben kelljen eltölteni. Ismét hétköznapi példát említve gondoljunk bele, ha a rendkívül komfortos lakásunkból nem mehetünk ki, még a sarki fűszereshez sem évekig, vajon azt büntetésnek vennénk-e? Magam részéről, biztosan igen.
Azokban az államokban, ahol jobban biztosítják a fogvatartottak alapvető jogait, és egyébként is kisebb arányban alkalmaznak szabadságvesztés büntetést, érdekes módon kisebb a visszaeső bűnelkövetések száma. Ez szimplán azért van, mert a büntetés szigora és a visszatartó erő között nincs ilyen jellegű egyenes összefüggés. Azaz nem a büntetőjog szigora az, amely az egyént és a társadalom tagjait visszatartja akár az ismételt bűnelkövetéstől, hanem a büntetés, vagy bármely egyéb szankció elkerülhetetlensége. Azaz, ha biztosan utolér a törvény, és ezt viszonylag rövid időn belül teszi.
A szabadságvesztés célja nem csak a hétköznapi értelemben vett büntetés, megtorlás, sőt egyre kevésbé az. Sokkal inkább - az egyéni és az általános visszatartó erő mellett – az elkövető társadalomba visszailleszkedésének elősegítése. Azaz felkészítése arra, hogy amikor szabadul, ne bűnelkövetőként folytassa, hanem alkalmas legyen az életvitele, hogy hasznos tagjává váljon a társadalomnak. Ezt a célt nem lehet elérni akkor, ha éveken át embertelen körülmények között, az emberi méltóság minimális feltételeit sem biztosítottuk számára.
Érdekes, hogy a visszailleszkedést is azok az államok tudják eredményesebben biztosítani, amelyek a további oktatásra, és az elkövető személyiségének valamint egzisztenciájának megsegítésére törekszenek, nem pedig a megtorlásra.
5. Mi ebben a biznisz?
Semmi. A törvény meghatároz egy nem túl nagy összeget (1.200-1.600,- Ft/nap), amelyet megítélhet az egyébként független, és a hatályos törvények alapján eljáró magyar bíróság. Egy nagyon könnyű kis számítást végezve, ha egy 5 éves büntetést veszünk alapul, akkor ez az összeg a maximális napi díjjal számolva nem egészen hárommillió forint.
Ebből ugyanakkor le kell számítani a büntetőügyben hozott ítélettel a sértett, azaz az áldozat számára megítélt polgári jogi igényt, másnéven kártérítést. Ebből az összegből kell levonni például a fogvatartott gyermeke után fizetendő gyermektartásdíjat is, és csak ezt követően kapja meg a fogvatartott a fennmaradó összeget. Amennyiben ügyvéd járt el a képviseletében, akkor ebből az utóbbi összegből fizeti ki őt is a megbízásra vonatkozó megállapodásuk szerint.
Az ügyvédek nagy része nem ingyen dolgozik. Ezt azonban nem is lehet várni tőle, hiszen minden szolgáltatás, termék, szakma pénzbe kerül. Párizsit sem kapunk ingyen, de a fodrász sem szívességből vágja le a hajunkat. Ellentétben azonban a propaganda által sugallt képpel, hogy az ügyvéd „tenné zsebre” a milliókat, az igazság nem ez. Egyrészt nagyon ritkán kap egyetlen fogvatartott milliókat, és ekkor se felejtsük el, hogy ez éveken át tartó embertelen körülményeket jelentett. Másrészt annak az összegét nem teszi zsebre az ügyvéd, még akkor sem, ha a letéti számlájára érkezik a pénz. Ebből ugyanis teljesíti mindazt, amit a fogvatartott rábíz, valamint ez már az a csökkentett érték, amelyből az áldozatok kompenzációja és a gyermektartásdíj megfizetése megtörtént.
Ellentétben tehát a konzultációval, és a mai napon elfogadott törvénymódosításban foglalt állítással, jelenleg is sokszor az áldozatokhoz jut ez a kártalanítási összeg a hatályos törvény alapján. Gondoljunk csak Szögi Lajos esetére, akinek családját közel sem kárpótolták megfelelően, de enélkül a kártalanítási összeg nélkül még ennyit sem kaphattak volna. Nem igaz tehát, hogy valamiféle bűnös biznisz épült volna ki ezekre az ügyekre.
